2012. április 8.

BGF: A magyar vásárló a hazai terméket támogatja – egészen a pénztárig

Bár a magyarok szívesen vásárolnának itthoni termékeket, egyelőre inkább az árak határozzák meg, mi kerül a kosárba.

Hiába a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy és a közösségi marketingreklámok, a magyar boron és pálinkán kívül egyelőre kevés hazai termék vívott ki magának biztos helyet a honi élelmiszerpiacon, pontosabban a javunkra írható minőségi különbségek nem mindig tükröződnek vissza a polcok kínálatában - hívja fel a figyelmet dr. Totth Gedeon, a Budapesti Gazdasági Főiskola intézetvezetője a Marketing Szövetség elnökségi tagja az Élelmiszerklub közösségi agrár- és élelmiszermarketing szakmai műhelyvitáját követően.

A közösségi agrármarketing hazai helyzetéről, lehetőségeiről tartott konferenciát a napokban az Élelmiszerklub. A közösségi agrármarketing tulajdonképpen az állam saját mezőgazdaságára, és élelmiszeriparára fordított marketingaktivitásokat jelenti, melynek elsődleges célja az adott ágazat (ok) szereplői versenyképességének az erősítése.

A francia agrár- és élelmiszer-külkereskedelem 1961-es, mintegy 3 milliárd frankos hiányát például ennek eszközeivel változtatták bő tíz év leforgása alatt 3 milliárd frank többletre.

Amint az dr. Totth Gedeon, a Budapesti Gazdasági Főiskola intézetvezető főiskolai tanára a konferenciát követően kiemelte, a hazai agrárium piaci térnyerésére tett erőfeszítések még messze nem hoztak ilyen szép eredményt. Hazánk a közösségi marketing eszközein keresztül például 1998-óta a mai napig közel 1,5 milliárd forintot fektetett a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy hazai reklámozásába - de a védjegy ismertsége és elfogadottsága csak lassan növekszik.

A két ország összehasonlítása ugyanakkor félrevezető lehet - figyelmeztet a BGF intézetvezetője - hiszen egymástól társadalmilag, kulturálisan és anyagi javainkat nézve is nagyon különbözünk. "Minden eddigi kutatás azt mutatja, hogy a magyarok etnocentrikusak, azaz előnyben részesítik a hazai termékeket az import árukkal szemben. Ez igaz is, egészen a pultig, amikor választani kell a kicsit drágább hazai, vagy az adott esetben olcsóbb import termékek között. Természetesen nincsenek illúzióink, a nehezedő megélhetési körülmények nem segítik az esetenként drágább magyar termékek piaci pozícióinak az erősödését" - mutat rá a szakember.

Rész sikereket ugyanakkor már Magyarország is ért el. Ezek egyike a pálinka fogyasztói presztízsének visszaállítása, amely a hazai pálinkafogyasztás növekedését, a pálinkának, magas minőségű, magyar termékként való szélesebb elismertségét eredményezte. Ehhez hasonló, egy kiemelt terméket a középpontba állító kampány fut jelenleg Franciaországban is, amelyben arra ösztönzik a vásárlókat, hogy a korábbi tradíciókkal ellentétben már ne csak évente egyszer - karácsonykor - fogyasszanak libamájat, hanem váljon az a születésnapok, házassági évfordulók ünnepi menüinek is részévé.

"A hazai közösségi marketing jelenleg - nagyon helyesen - a belföldi piacra koncentrál, hiszen, ahhoz, hogy hosszútávon külföldön versenyképesek legyünk, először itthon kell azzá válnunk. Ugyanakkor a fogyasztói szokásokról általában elmondható, hogy rögzültek, konzervatívak, megváltoztatásukhoz sok időre és a megfelelő körülmények együttállására van szükség" - teszi hozzá dr. Totth Gedeon.



 Forrás: BGF (sajtóközlemény)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítőre feliratkozás

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja be e-mail címét:

Kulcsszavak

1% (3) 16 (1) 2015 (34) 2016 (17) 2017 (4) AKI (2) állítás (1) Almenland (1) Almo (1) AMA-Biosiegel (1) AMA-Gütesiegel (1) ásványvíz (1) Austria Gütezeichen (1) Ausztria (13) Bali Tibor (1) Baromfi Termék Tanács (1) Bartyik Tünde (1) Beck László (1) Bereczki Attila (1) beszámoló (10) BGF (1) Bial Tibor (1) bio (2) Bio Austria (1) blogbejegyzés (22) Bormarketing Műhely (1) BOS (1) CzechTrade (1) Csehország (3) csomagolás (1) Dánia (1) Dörnyei Otília (1) Dr. Becsky-Balku Orsolya (2) Dr. Dóczy Katalin (1) Dr. Fülöp Zsuzsanna (2) Dr. Kocsis Márton (1) Dr. Loncsár Krisztina (1) Éder Tamás (1) ÉFOSZ (1) élelmiszer (105) élelmiszeripar (2) Élelmiszerklub Alapítvány (45) Élelmiszerklub Délelőtt (26) előadás (61) Erasmus+ (32) értékesítés (15) EU (26) EU Fórum (6) EVS (1) felmérés (3) fenntarthatóság (4) fiatalok (18) fogyasztóvédelem (2) Földi Péter (1) Franciaország (2) Genuss Region (1) Genussland (1) GfK (2) GKI (1) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyakornok (2) Gyaraky Zoltán (3) gyártmánylap (1) gyümölcs (2) hagyomány (1) hírek (4) hogyan (1) Hogyan készítsük (1) Horvátország (1) hungarikum (1) húsvét (1) I. műhely (3) II. műhely (7) III. műhely (6) innováció (2) Intersnack (1) IV. műhely (6) IX. műhely (4) jelölés (7) jog (3) jogszabályok (13) Juhász Anikó (1) K+F Konzervkutató (1) kampány (1) Kaposvári Egyetem (2) képzés (3) kérdőív (1) kereskedelem (11) kézműves (3) kiállítás (3) kistermelő (20) kommunikáció (3) Kovács Krisztina (7) Köcse Ildikó (1) közétkeztetés (1) Kujáni Katalin (1) kutatások (3) Lengyelország (4) Lukács László (1) magyar (18) Marcin Sowa (2) marha (1) márka (16) marketing (18) Medián (1) mezőgazdaság (6) MgSzH (1) Műhely (47) Nagy-Britannia (1) NÉBIH (8) NFH (3) nrc (1) olasz (1) Olaszország (4) OTP (1) OVUM (1) ökológia (1) önkéntes (1) őstermelő (3) pályázat (20) paradicsom (1) Pászti Balázs (7) pénzügy (3) piackutatás (1) Polereczki Zsolt (1) Portugália (3) regionalitás (11) rendezvény (11) rendezvényszervezés (1) Rigler Zsolt (1) Románia (2) rövid ellátási lánc (3) Sárközy Ildikó (8) Serfőző Lili (1) sertés (1) Solti Csilla (1) Spanyolország (3) Steirisches Vulkanland (1) SUS (1) Szabados Andrea (2) Szabó Gábor (1) Szegedyné Fricz Ágnes (9) Szente Viktória (1) Szerbia (6) Szlovákia (1) Szlovénia (2) Szöllősi Réka (1) találkozó (17) tanácsadás (1) tanulmányok (2) tápanyag (1) tápérték (2) Tej Terméktanács (1) Tesco (1) tojás (1) Tóth Ferenc (4) Törökország (3) tréning (10) útmutató (3) üzleti terv (1) V. műhely (8) vállalkozás (11) védjegy (12) versenyjog (1) versenyképesség (3) vezetés (5) VI. műhely (5) vidékfejlesztés (1) VII. műhely (3) VIII. műhely (4) Visegrádi (1) VM (10) zöldség (1)

Élelmiszerklub Blog Archívum