2015. június 20.

ÚJ - Ifjúsági találkozó: A paradicsom termelése és feldolgozása Dél-Olaszországban, 2015. augusztus 21-30.

ÉK - Ifjúsági találkozó: A paradicsom termelése és feldolgozása Dél-Olaszországban

ÚJ
Az Élelmiszerklub Alapítvány felhívása
*********************************
IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ OLASZORSZÁGBAN
A PARADICSOM TERMELÉSE ÉS FELDOLGOZÁSA 

"Food Revolution"
Erasmus+ Youth Exchange 
2015. augusztus 21-30., Altamura, Dél-Olaszország
4 fő részére Magyarországról


Az ifjúsági találkozó középpontjában a paradicsomtermesztés és –feldolgozás áll. Dél-Olaszországban igen jelentős a paradicsomtermesztés, amelynek társadalmi vonzata is van.
A fiatalok egy külvárosi veteményeskertben fognak részt venni a paradicsomszedésben, amit egy helyi csoport indított be néhány hónapja az olasz partner egyesület segédletével. A paradicsomszedést követően a fiatalok megtanulják a feldolgozás folyamatát, a „salsa” elkészítését a tradicionális eljárás szerint, amelyet számos család mindig is követett.

A tevékenységben kulturális vonatkozás is megjelenik az eljárás rítusa végett. Salsát, hámozott és szárított paradicsomot fognak készíteni együtt, amit a résztvevők végül haza is vihetnek magukkal, mint tapasztalatuk konkrét eredményét.
A végtermékek egy részét egy záró program keretében, egy „szolidáris” kis piacon fogják eladni, melynek bevételét paradicsomszedésből élő bevándorlókkal kapcsolatos szolidáris projektekre fordítják majd.

Találkozók és workshopok segítségével a résztvevőket a világgazdaság jelenségein való gondolkozásra is ösztönözni fogják (globalizáció, a javak és erőforrások igazságtalan elosztása, pazarlás), és arra, hogy összevessék a leginkább elterjedt gazdasági modelleket egyéb, szolidáris és etikus modellekkel.
A fiatalokat minden országból egy felnőtt is elkíséri a találkozóra.

A résztvevő országok: Olaszország, Magyarország, Franciaország, Csehország, Észtország
Összesen 5 x 5 = 25 fő
Az ifjúsági találkozó nyelve angol

A részvétel ingyenes: az ifjúsági találkozó az Erasmus+ Youth program keretében valósul meg. A programok, a szállás és étkezés ingyenes. Az utazási költséget az olasz szervezet utólag megtéríti 170 Euro összegig.
Regisztrációs díj: 20 ezer Ft (Budapest), melyet kiválasztás esetén a repülőjegy megvásárlása előtt kell kifizetni az alapítványnak.

A részvétel további feltételei: 
  • Beszámoló írása a tapasztaltakról a hazaérkezés után. 
  • Életkor: 20-30 év
  • Legalább társalgás szintű angol nyelvtudás
  • Intenzív angol tanulás a kiutazásig
A jelentkezők közül kiválasztáskor előnyben részesítjük, aki:
- jelenleg nem tanul közintézményben,
- van kapcsolódása az élelmiszer-gazdasághoz,
- a találkozó során szerzett ismereteket a környezetében élőknek továbbadja.

A találkozó időpontja: 2015. augusztus 21-30.
A találkozó helyszíne: Altamura, Dél-Olaszország

Jelentkezés az alábbi online adatlap kitöltésével.
Jelentkezési határidő: 2015. június 30., kedd
További információk: sarkozy@elelmiszerklub.hu



Azonnali RSS-értesítőre feliratkozás

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja be e-mail címét:

Kulcsszavak

1% (3) 16 (1) 2015 (34) 2016 (17) 2017 (9) AKI (2) állítás (1) Almenland (1) Almo (1) AMA-Biosiegel (1) AMA-Gütesiegel (1) ásványvíz (1) Austria Gütezeichen (1) Ausztria (13) Bali Tibor (1) Baromfi Termék Tanács (1) Bartyik Tünde (1) Beck László (1) Bereczki Attila (1) beszámoló (10) BGF (1) Bial Tibor (1) bio (2) Bio Austria (1) blogbejegyzés (22) Bormarketing Műhely (1) BOS (1) CzechTrade (1) Csehország (3) csomagolás (1) Dánia (1) Dörnyei Otília (1) Dr. Becsky-Balku Orsolya (2) Dr. Dóczy Katalin (1) Dr. Fülöp Zsuzsanna (2) Dr. Kocsis Márton (1) Dr. Loncsár Krisztina (1) Éder Tamás (1) ÉFOSZ (1) élelmiszer (110) élelmiszeripar (2) Élelmiszerklub Alapítvány (50) Élelmiszerklub Délelőtt (26) előadás (61) Erasmus+ (37) értékesítés (15) EU (31) EU Fórum (6) EVS (1) felmérés (3) fenntarthatóság (5) fiatalok (23) fogyasztóvédelem (2) Földi Péter (1) Franciaország (2) Genuss Region (1) Genussland (1) GfK (2) GKI (1) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyakornok (2) Gyaraky Zoltán (3) gyártmánylap (1) gyümölcs (2) hagyomány (1) hírek (4) hogyan (1) Hogyan készítsük (1) Horvátország (1) hungarikum (1) húsvét (1) I. műhely (3) II. műhely (7) III. műhely (6) innováció (2) Intersnack (1) IV. műhely (6) IX. műhely (4) jelölés (7) jog (3) jogszabályok (13) Juhász Anikó (1) K+F Konzervkutató (1) kampány (1) Kaposvári Egyetem (2) képzés (3) kérdőív (1) kereskedelem (11) kézműves (3) kiállítás (3) kistermelő (20) kommunikáció (3) Kovács Krisztina (7) Köcse Ildikó (1) közétkeztetés (1) Kujáni Katalin (1) kutatások (3) Lengyelország (4) Lukács László (1) magyar (18) Marcin Sowa (2) marha (1) márka (16) marketing (18) Medián (1) mezőgazdaság (6) MgSzH (1) Műhely (47) Nagy-Britannia (1) NÉBIH (8) NFH (3) nrc (1) olasz (1) Olaszország (5) OTP (1) OVUM (1) ökológia (1) önkéntes (1) őstermelő (3) pályázat (25) paradicsom (1) Pászti Balázs (7) pénzügy (3) piackutatás (1) Polereczki Zsolt (1) Portugália (3) regionalitás (11) rendezvény (11) rendezvényszervezés (1) Rigler Zsolt (1) Románia (4) rövid ellátási lánc (3) Sárközy Ildikó (8) Serfőző Lili (1) sertés (1) Solti Csilla (1) Spanyolország (4) Steirisches Vulkanland (1) SUS (1) Szabados Andrea (2) Szabó Gábor (1) Szegedyné Fricz Ágnes (9) Szente Viktória (1) Szerbia (6) Szlovákia (1) Szlovénia (2) Szöllősi Réka (1) találkozó (21) tanácsadás (1) tanulmányok (2) tápanyag (1) tápérték (2) Tej Terméktanács (1) Tesco (1) tojás (1) Tóth Ferenc (4) Törökország (4) tréning (11) útmutató (3) üzleti terv (1) V. műhely (8) vállalkozás (12) védjegy (12) versenyjog (1) versenyképesség (3) vezetés (5) VI. műhely (5) vidékfejlesztés (1) VII. műhely (3) VIII. műhely (4) Visegrádi (1) VM (10) zöldség (1)

Élelmiszerklub Blog Archívum