2018. január 15.

Beszámoló 1. - Gondoljuk újra az élelmiszer-pazarlást - ifjúsági találkozó az Azori-szigeteken, 2017. november 13-22.


Mint minden ifjúsági találkozó, ez is az előkészületekkel kezdődött. Miután megtudtuk, kik a magyar csapat tagjai, felvettük egymással a kapcsolatot. A repülőjegyek lefoglalása után első dolgunk az volt, hogy megbeszéljük, mit vigyünk magunkkal, amivel bemutathatjuk kultúránkat. A leltár a következő volt: különböző hagyományos csokik és cukrok, házi kolbász, piros paprika, Rubik-kocka, egy furulya és az énekhangunk.

A nemzetközi estre így paprikás krumplit készítettünk gazdagon, kolbásszal és nokedlivel, amely nagy sikert aratott. A főzés az olasz csapattal együtt folyt, ami külön élményt jelentett számomra. Tipikus olaszok voltak, folyton beszéltek, folyton gesztikuláltak, ők voltak a hangulat fő alakítói a hét során.

A magyar esten képek vetítésével mutattuk be hazánkat, ezt furulyaszóval kísértem. Úgy éreztem, a zene nemzetközi nyelvén, a népdalok több ezer éves dallama segítségével, ott és akkor mindenki megérzett valamit, ami időtlen és változatlan. Számomra ez volt a csúcsélmény a találkozón. Ezt követően a „Tavaszi szél vizet áraszt” kezdetű népdal első versszakát tanítottuk meg a többiekkel. Az est végén, megköszönve a lelkesedésüket, mindenki kapott egy-egy bűvös kockát.

Az élelmiszer-pazarlásról szóló programok közül érdekesnek találtam, amikor minden ország bemutatta a saját helyzetét ebben a témában. Tőlünk Anita és Zsuzsi az országos statisztikákról és a mezőgazdaságban keletkező hulladékokról, Márti a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkájáról, Laci a kereskedelemben keletkező hulladékokról és azok elkerüléséről számolt be. Én pedig a „Redinner” alkalmazást mutattam be.

Láttuk, hogy minden országban igyekeznek tenni a hulladék csökkentése érdekében. Ugyanakkor azt tapasztaltuk, hogy a közös étkezések során többen fél adagokat visznek vissza. Erre többször felhívták a figyelmét mindenkinek, így a találkozó végére már jobban odafigyeltek az emberek. Ez alapján, és mivel megtudtuk, hogy arányaiban a legtöbb élelmiszert a háztartások pazarolják, még inkább megerősítve érzem magam, hogy az egyéni felelősségünk átérzése a legfontosabb a probléma megoldásában. Erre mások figyelmét is fel fogom hívni ezután.

Szabad időnkben és szervezett kirándulás keretében bejártuk a szigetet. Autóval megkerültük (az egész sziget körbejárva 80 km) és csodáltuk a kilátást. Felmásztunk a Monte Brasilra. Kihajóztunk a nyílt óceánra és fürödtünk is benne. Láttunk egy elsüllyedt hajóroncsot. Megkóstoltuk a tenger gyümölcseit, helyi édességeket, söröket. Voltunk egy kialudt vulkán kürtőjében. Megnézhettük a napfelkeltét és a naplementét az óceánon. Egyedül is bejárhattuk a környéket és gondolkozhattunk. Élvezhettük a repülőutakat. Megismerhettük egymást.

Köszönöm, hogy ott lehettem!

Bolla Dávid, magyar résztvevő

Nincsenek megjegyzések:

Azonnali RSS-értesítőre feliratkozás

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja be e-mail címét:

Kulcsszavak

1% (3) 16 (1) 2015 (34) 2016 (17) 2017 (12) 2018 (6) AKI (2) állítás (1) Almenland (1) Almo (1) AMA-Biosiegel (1) AMA-Gütesiegel (1) ásványvíz (1) Austria Gütezeichen (1) Ausztria (13) Bali Tibor (1) Baromfi Termék Tanács (1) Bartyik Tünde (1) Beck László (1) Bereczki Attila (1) beszámoló (28) BGF (1) Bial Tibor (1) bio (3) Bio Austria (1) blogbejegyzés (22) Bormarketing Műhely (1) BOS (1) CzechTrade (1) Csehország (3) csomagolás (1) Dánia (1) Dörnyei Otília (1) Dr. Becsky-Balku Orsolya (2) Dr. Dóczy Katalin (1) Dr. Fülöp Zsuzsanna (2) Dr. Kocsis Márton (1) Dr. Loncsár Krisztina (1) Éder Tamás (1) ÉFOSZ (1) élelmiszer (116) élelmiszeripar (2) Élelmiszerklub Alapítvány (76) Élelmiszerklub Délelőtt (26) előadás (61) Erasmus+ (63) értékesítés (15) EU (37) EU Fórum (6) EVS (1) felmérés (3) fenntarthatóság (5) fiatalok (28) fogyasztóvédelem (2) Földi Péter (1) Franciaország (2) gasztronómia (2) Genuss Region (1) Genussland (1) GfK (2) GKI (1) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyakornok (2) Gyaraky Zoltán (3) gyártmánylap (1) gyümölcs (2) hagyomány (1) helyi (1) hírek (4) hogyan (1) Hogyan készítsük (1) Horvátország (1) hungarikum (1) húsvét (1) I. műhely (3) II. műhely (7) III. műhely (6) innováció (2) Intersnack (1) IV. műhely (6) IX. műhely (4) jelölés (7) jog (3) jogszabályok (13) Juhász Anikó (1) K+F Konzervkutató (1) kampány (1) Kaposvári Egyetem (2) képzés (4) kérdőív (1) kereskedelem (11) kézműves (3) kiállítás (3) kistermelő (22) kommunikáció (3) Kovács Krisztina (7) Köcse Ildikó (1) közétkeztetés (1) Kujáni Katalin (1) kutatások (3) Lengyelország (4) Lukács László (1) Macedónia (1) magyar (18) Marcin Sowa (2) marha (1) márka (16) marketing (18) Medián (1) mezőgazdaság (8) MgSzH (1) Műhely (47) Nagy-Britannia (1) NÉBIH (8) Németország (1) NFH (3) nrc (1) olasz (1) Olaszlország (1) Olaszország (9) OTP (1) OVUM (1) ökológia (1) önkéntes (1) őstermelő (3) pályázat (31) paradicsom (1) Pászti Balázs (7) pazarlás (1) pénzügy (3) piackutatás (1) Polereczki Zsolt (1) Portugália (7) regionalitás (11) rendezvény (11) rendezvényszervezés (1) Rigler Zsolt (1) Románia (4) rövid ellátási lánc (3) sajt (3) Sárközy Ildikó (8) Serfőző Lili (1) sertés (1) Solti Csilla (1) Spanyolország (9) Steirisches Vulkanland (1) SUS (1) Svédország (3) Szabados Andrea (2) Szabó Gábor (1) Szegedyné Fricz Ágnes (9) Szente Viktória (1) Szerbia (6) Szlovákia (5) Szlovénia (2) Szöllősi Réka (1) találkozó (43) tanácsadás (1) tanulmányok (2) tápanyag (1) tápérték (2) Tej Terméktanács (1) Tesco (1) tojás (1) Tóth Ferenc (4) Törökország (6) tréning (14) útmutató (3) üzleti terv (1) V. műhely (8) vállalkozás (13) védjegy (12) versenyjog (1) versenyképesség (3) vezetés (5) VI. műhely (5) vidékfejlesztés (1) VII. műhely (3) VIII. műhely (4) Visegrádi (1) VM (10) zöldség (1)

Élelmiszerklub Blog Archívum